Martin Gábor
|
Martin Gábor képesítése szerint fotóriporter, (Bálint György Újságíró Akadémia Fotóriporteri szak), valamint földrajz, rajz,- művészettörténet szakos tanár. 1967 óta fényképez. Volt TV híradós filmoperatőr, fotóriporter, végül szabadfoglalkozású reklámfotós, ám mindvégig jelen volt a művészeti fotográfiában is. Munkahelyei voltak többek közt a Magyar Televízió, a Szolnok Megyei Néplap, a Békés Megyei Népújság, s a Békés Megyei Önkormányzat. 1981-ben alapította meg a Reklámfotó Stúdió önálló vállalkozást, ahol irányítása alatt ez a team nyomdákkal, studiókkal, grafikusokkal, nyomdászokkal, dekoratőrökkel és mindenféle, az adott területet művelő szakemberekkel karöltve sikeresen működött 28 éven át. Munkái könyvek, prospektusok, plakátok, naptárak, és csomagolástechnikai eszközök: tasakok, dobozok, flexibilis csomagolástechnikai fóliák tervezéséből, fotózásából, nyomdai előkészítéséből és nyomdai kiviteleztetéséből állt. Nevéhez fűződik egy új fényképkidolgozási formanyelv létrehozása, melynek révén egy acélmetszethez, rézkarchoz hasonló finom grafikai jellegű struktúra keletkezik. Képeiből több önálló kiállítása volt itthon, ill. Svájcban. Legjelentősebb elismerései között szerepel a "Vénus" világverseny ezüstérme, (1974), a Vosz Prima-díja, (2008), a "Békéscsabáért" kitüntetés birtokosa. Az önkifejezési formák, eszközök repertoárjába az utóbbi években felkerült a versírás és a zene /zongora/ is. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületenek és a Magyar Fotóművészek Szövetségenek tagja.
|
