Raj Ráchel
Raj Ráchel |
A nevemet a legtöbben talán a Raj Ráchel flódnijáról ismerhetik, szeretem azt hinni, hogy a különleges és szép torták láttán ugyancsak eszébe jutok az embereknek, hiszen tortatervező a hivatásom. A mindennapjaimat az üzletemben töltöm, vezetem a cukrászműhelyt, a munka minden pillanata, még ha kihívásokkal is teli, élvezetes számomra. Amit talán még nem tudnak rólam, hogy a gasztronómia egésze a szenvedélyem. A sütemények készítése mellett, imádok főzni is. Megnyugtat, feltölt, és az ételek megalkotását egyfajta kreatív játéknak élem meg. A péntek esti vacsoráimra boldogan készülök, a barátaimmal erre várunk egész héten. Régi vágyam átadni a főzés örömét, és az élményt, hogy a konyhában töltött idő „énidő” is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy tagja lehetek a Chaîne des Rôtisseurs gasztronómiai világszervezetnek, ahol a magyar Chaine Egyesület elnökségi tagja vagyok, illetve az Országos Ifjúsági Szakácsversenyeken zsűriként veszek részt. Imádom az extrém mintás konyharuhákat, és szép tárgyakkal, akár illatos gyertyákkal is körülvenni magam a konyhában. Gyűjtöm a különleges sókat, a barátaim mindig hoznak valami egészen izgalmasat az utazásaikról. A szép tálalás nagyon fontos számomra, egy egyszerű szendvics is jobban esik, ha ízlésesen van felhelyezve egy szép tányérra, megbabonáznak az apró részletek. A receptjeimet a férjem és az én szüleim első közös vacsorája óta gasztrónaplóban vezetem, ahol a legemlékezetesebb péntek esti menük mellett, a legsikeresebb ételeim is megtalálhatóak. Mostanra 5 ilyen kötetem van, és csak reméltem, hogy ezekből egyszer szakácskönyv készül. Most megvalósult az álmom. |