data-lang="hu">

DÜSK Budapest

Már kollekciói mintadarabjainak is OEKO-tex minősítésű anyagokból ad formát Hegedűs Dóra, a DÜSK márka alapítója és tervezője. A tanúsítványok mellett azonban fontos számára az itthoni gyártás, így például a hazai pamut kötödékkel való szoros együttműködés. A fiatal tervező számára a fenntarthatóság a lokális gyártás mellett a raktárkészletek felhalmozásának elkerülését és a szabászati anyaghulladék minimalizálását is magával hozza. Deadstock és vintage-anyagokat szintén időről időre beemel legfrissebb kreációiba, amely az inspirációs forrásokkal egybegyúrva egy igazán látványos esztétikát hoz magával, amely egyaránt idézi meg a legizgalmasabb szubkultúrák jegyeit, valamint Dóra egyedi alkotói stílusát.

Nagymamája ruhaipari mérnökként dolgozott, a Minta női varroda technológiai vezetője volt. Talán így érthető, hogy Dóra már gyermekkorában rengeteg időt töltött a varrógépek között. A nyári szünetekben gyakran segített nagymamájának, ahogy a tervező is fogalmaz, eléggé „adta magát” a hivatása, miszerint ruhákat alkosson, ráadásul férfiaknak. Iparművészeti szempontból édesapja is nagy hatással volt/van rá, hiszen ötvösként dísztárgyakat készít és restaurál. S habár tiniként a színjátszás gondolata is foglalkoztatta, végül mégis a MOME jelentkezés mellett döntött, melyet egy alapos felkészülés is megelőzött a rajzkészségének fejlesztése érdekében.

A fiatal tervezőt mindig jobban érdekelte az unisex ruházat tervezése, s habár az egyetemen kizárólag női szabászatot tanítottak – amely egy teljesen más típusú technológia – , az első külföldi képzési lehetőséggel élve azonnal a menswear irányba szerette volna folytatni útját a London College of Fashion falai között. Végül a képzésen a klasszikus tailoring metódusokat nem tanították meg neki, Dóri mégsem adta fel, és egy egyedi, sajátos ösvény mentén kezdte megálmodni, majd kivitelezni saját vízióit.

Érdekes, hogy az élet később úgy hozta, hogy egyre több színházi és filmes jelmeztervezéssel kapcsolatos munkám lett a márka mellett, ahol sikeresen elsajátítottam a legfontosabb fortélyokat, így mondhatni a gyakorlatban specializálódtam a férfi ruhatervezés irányába. A kidolgozottság és részletgazdagság mindenképp innen eredeztethető a DÜSK életében.”

Habár a DÜSK brand 2019-ben látta meg a napvilágot, a márka evolúciója jóval korábban kezdődött, ugyanis Dóri már az egyetemi évek alatt gőzerővel építette portfólióját, fokozottam figyelve annak sokszínűségére. Ekkor még a saját neve alatt, Dora Hegedus néven mutatta be munkáit, melyek a nagyközönség előtt először 2016-ban debütáltak a Marie Claire Fashion Days keretén belül. A designer ekkora datálja azoknak az irányvonalaknak a kijelölését, melyek alapjaiban határozták meg a mostani esztétika alapjait. Az unisex darabokból álló kollekció főképp farmer alapanyagot használt a zero waste szabászati technikát és szemléletmódot figyelembe véve. Ezt követte a diplomamunkája a „Boys Do Cry” néven, amely tovább építette sajátos tervezői univerzumát, ahol a storytelling a megszokottnál is erősebb.

Nemcsak az alapanyagok és technikai megoldások határozzák meg Dóri munkáit, gyakran egy zenei irányzatból kiindulva építi fel kollekcióit, melyeket egy erős képgyűjtés és jegyzetelés követ. A muzikális és szubkulturális ihletforrások mellett a tervező előszerettel nyúl a genderfluiditás kérdésköréhez, amellyel már az egyetemi évek alatt is foglalkozott, szakdolgozatában a filmművészetben való gender-elméleti reprezentációs kérdéseket boncolgatta. Ezt követte a „Lovers On The Run” című gyűjteménye, melyet kifejezetten a ‘90-es évek road movie-jai ihlettek, mindezek pedig színekben, fazonokban is megjelentek a kabátok és ingek révén.

A kollázs-gondolkodás, és alapvetően, amit a posztmodern jelent számomra, hogy többféle kultúrát ötvözünk, majd ezeket a darabokat egyfajta kollázsként alkotom újra, abszolút jellemző minden kollekciómra, és természetesen ez a soron következő daraboknál is így lesz.”

Dóri meglátása szerint annak a ténye, hogy művészetében szubkultúrákra építkezik, annak a reflexiója, hogy hova szeretné a márkát pozícionálni. Beszélgetésünk ezen pontján a tudatosság felé vesszük az irányt, miszerint mennyire választanak megfontoltan a férfiak vagy a nők, mennyire nyitottak az unisex darabokra? A tervező megosztja velem, hogy főleg zenei körökből kerülnek ki a vásárlói és egyre több a női érdeklődő is. Dóri maga is elismeri, hogy a magyar közízléshez képest olykor kifejezetten extrém darabokat alkot, azonban ahogy azt ő is elmondta (ezzel én is egyet tudok érteni), egy londoni vagy berlini piacon sokkal könnyedebben tudna beolvadni az emberek hétköznapi ruhatárába Dóri nem mindennapi esztétikája.

Habár a 2020-ban megjelent Színfalak mögött – A magyar divat című könyvemben még nem kapott helyet a pandémia és annak hatásai, jelen sorok írása közben azonban már kihagytatlannak bizonyult a téma vizsgálata. Ennek apropóján természetesen Hegedűs Dórit, a DÜSK tervezőjét is megkérdeztem a divatipari átalakulásokról saját márkája vonatkozásában.

A márka első új irányt képviselő kollekcióját már egy éve bemutattuk volna, de a vírus miatt ez közel egy évet csúszott. Nem tartottuk helyesnek, hogy egy ilyen helyzetben mutassuk be a megújult brandet. A várakozás és lelassulás azonban magával hozta azt a lehetőséget, hogy jobban át tudtuk gondolni az irányokat és a lehetőségeket. Az emberek sokkal kooperatívabbak lettek, ráadásul rengeteg zenész lelkesen viselte a 2021-es visszafogott fesztiválszezonban a kreációimat.”

Mivel Dóri saját kollekciói mellett filmes és színházi jelmeztervezéssel is foglalkozik, így alapvetően szoros határidőkkel dolgozott a világjárvány előtt, a kényszerű leállás azonban a DÜSK tempóját is lelassította, a tervező úgy döntött, hogy inkább több kisebb vagy évi egy nagyobb kollekcióval jelentkezik, amely mind divatipari, mind pedig üzleti szempontból fenntarthatóbb, na és persze a túltermelés és felhalmozás jelenlétét is jelentősen visszaszorítja. A designer számára óriási felismerés volt, hogy nagymamájánál óriási mennyiségben halmozódtak fel a nem használt anyagok, melyeket gyakran már az egyetemi feladatok során is beépített munkájába. Így már akkor deadstock anyagokból készítette el első pályakezdő munkáit.

Lényegében elkezdtem leltározni a nagymamám régi készleteit, megvizsgáltam

és összeírtam, hogy melyik anyagból mennyi áll rendelkezésre, és persze hogyan

tudnám azt fenntartható módon beépíteni a munkáimba. Már a 2021-es Lovers on

the run című kollekciómban is szerepeltek darabok ebből a nagy gyűjteményből. Sőt,

gyakran vintage-ruhadarabokat is átalakítok, beépítek ennek a jegyében.”

Az egyedi darabok készítéséhez való ragaszkodás évekkel ezelőtt instabil konstrukciónak tűnt, azonban az emberléptékűség jegyében egyre nagyobb igény van az ilyen jellegű különleges darabokra. Dóri kétségtelenül még idő előtt meglátta a lehetőséget ebben a csapásirányban, a világban kialakult helyzet révén, valamint a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével azonban igazán ki tudott teljesedni különleges alkotói koncepciója.