AGNESKOVACS
Kovács Ágnes előszeretettel dolgozik olyan minőségi marhabőrrel, amely a viselés során válik patinássá, véleménye szerint ez a személyes kötődést erősíti egy-egy tárgyhoz. Kis szériás táskái tökéletesen reprezentálják, hogy a tervező számára a bőr az egyik legnemesebb anyag, melynek olyan tulajdonságai vannak, amit más, nem állati eredetű anyag csak jelentősen nagyobb környezetszennyező hatást követően érhet el. Az AGNESKOVACS táskák teljes egészében Magyarországon készülnek, a tervező előzetesen elkészített mintadarabjai alapján Budapesten és vidéken is szakképzett bőrdíszművesek által. Tudatos döntés volt a márka életében, hogy évente egy kollekcióval jelentkezik. Mivel a táskák nem kötődnek szezonokhoz sem színekben, sem formailag, ezért a legkorábbi (2012) modellek is elérhetőek, ezzel is alátámasztva mindenkori aktualitásukat.
A márka életében egyfajta alappillér, hogy szinte minden termék egyetlen bőrlapból készül, felhasználva annak lényegében a teljes egészét. Ez pedig amellett, hogy drasztikusan csökkenti a varrások számát, az anyaghulladék mennyiségét is majdhogynem a nullára redukálja. Ági fontosnak tartja kiemelni, hogy a varrással készített illesztések minimalizálása az időtállóság jegyében is meghatározó, hiszen a legtöbb esetben nem a felhasznált anyag, hanem maga a cérna az, amely elkophat a minőségi kivitelezés ellenére is. A nagy egybefüggő felületek és a táska formája különböző merevítések révén érik el végleges formájukat.
„Habár igyekszem minimalizálni a maradék bőrök mennyiségét, bizonyos fazonoknál elkerülhetetlen, hogy leeső darabok maradjanak. Ennek az egyik hozadéka, hogy az AGNESKOVACS kínálatában több kisebb termék is található, például karkötő, nyaklánc vagy épp gyűrűk. Így lényegében nem keletkezik hulladék a gyártás során.”
Műhelyében körülnézve azonnal feltűnik a táskákon használt minimális fémalkatrész, melyről a tervező el is mondja, hogy igyekszik mindenből csak annyit használni, amennyi a funkció miatt elengedhetetlen, ezzel is csökkentve a táskák készítésével járó ökológiai lábnyomot.
Az AGNESKOVACS brand népszerű vonala az „Agate” is, amely kedvezőbb ára mellett anyaghasználatában is eltér a tervező klasszikus kreációitól, hiszen a kollekció darabjai között találhatók újrahasznosított poliészterből, valamint bőr kombinációjából készült táskák is. Utóbbi használatára egyébként épp az időtállóság miatt van szükség, hiszen Ági kifejezetten azokon a pontokon használja az erősebb bőrt, ahol nagyobb igénybevételnek van az adott táska kitéve.
A tervező elsősorban a természetesebb színeket kedveli, habár elmondása szerint egy-egy élénkebb árnyalat feldobhatja a hétköznapokat. Színválasztásai szintén a felhasználhatóság jegyében kerülnek a tervezői asztalra, preferálja az olyan klasszikusokat, mint a fekete, barna vagy bézs, ezzel is erősítve azt a szellemiséget, miszerint a táskák felhalmozása helyett elég csupán egy-két minőségi darab, amely a ruhatárunk bármelyik darabjával remekül kombinálható.
„Az utóbbi években már csak és kizárólag vízbázisú ragasztót használok a táskák készítése, merevítése során. Emellett szeretem megemlíteni, hogy nagyon sokszor növényi cserzésű bőrt használok, ami azért fontos, mert a bőr mint anyag kiképzése során nem használnak a természetre káros anyagot. Ráadásul ezzel a technikával a bőr a hordás és idő során egyre csak nemesedik, ez egy nagyon kedves folyamat a szívemnek.”